Retorika tréningek

Minden csapat életében eljön a pillanat, mikor felismerik az elakadásukat és a benne rejlő lehetőséget. Mikor egyértelművé válik, hogy változtatni, fejleszteni kell a kohéziót, a karaktereket. A Metorika tréningek arra törekszenek, hogy ezt a felismerést és a velejáró változtatást ne kényelmetlenségként, inkább katarzisként éljék meg a kollégák.

A minőségi tréning ismérve, hogy egyszerre:

Közösségépítő, feltáró, önismereti tréningek (ETHOS)

A csapat kohéziójának, a kollégák személyiségtípusainak a megértése, akadások, nehézségek feltárása és elemzése, szervezetfejlesztési folyamatok elindítása. Olyan feladatok ezek, melyek minden szervezeti életciklusban fel-felbukkannak, gondozásuk pedig a vezetés mindenkori felelőssége. A céges kultúrát, és az ott dolgozó emberek önismeretét érintő foglalkozások esetén különösen fontos, hogy az egyéni határokat tiszteletben tartó, szakmailag felkészült, jó hangulatot teremteni képes szakemberekkel dolgozzatok együtt. A fegyelmezett multitól a laza étterem személyzetig, mesterséges intelligencia tervező mérnököktől a borászokig, a fiatal startuptól a régmúltú vállalatig sok mindent láttunk már. Ha bizalmat szavaztok nekünk, mindent megteszünk, hogy biztonságos környezetben nyissuk fel a kollégákat és állítsuk a megfelelő fejlődési irányba a csapatot.

Storytelling, prezentációtechnikai, metakommunikációs tréningek (PATHOS)

Ha a kollégáid a nyilvánosság, közönség előtt kell, hogy szerepeljenek, fontos, hogy tabuk nélkül fejlesszék magukat az érzelmekre hangolásban.

Ügyfélnek, befektetőnek tartott prezentáció, demo, év végi rendezvényen vagy heti riporton megtartott beszéd. Összeráncolt szemöldök, megtartott szemkontaktus, megfelelő öltözködés, igényes prezi elemek. Testtartás, színhasználat, hanghordozás, igeidők váltogatása. A “kenyeret és cirkuszt a népnek” kommunikációs aspektusból azt jelenti, hogy egy szinten túl alapelvárás nem csak a precíz, pontos tálalás, hanem a hatásos egyediség is. (?)

Együttműködési, asszertív kommunikációs tréningek (LOGOS)

Hogyan adjak visszajelzést a kollégáimnak? Mit kezdjek az esetlegesen kialakult konfliktusokkal? Milyen a jó vitakultúra a cégen belül? Mit tehetünk azért, hogy ne játszmázások, passzív-agresszív indulatáttételek határozzák meg a benti légkört, hanem a tudatos kommunikáció előremutatása? Ha bennetek is gyakran merül fel ez a kérdés, és szeretnétek javítani a belső kommunikációs aktusokon, akkor a LOGOS tréningünket nektek találták ki.

A fenti elemek legjobb esetben külön tréning napot kapnak, kérés esetén pedig vegyíthetőek is. A Metorika megközelítés alapjaként fontos, hogy ETHOS elem nélkül ne, vagy csak óvatosan vágjunk bele egyéb fejlesztési folyamatokba, kerülve az üres, dobozos, panelszerű betanulásokat, ami rutinos, mégis lelketlen kommunikátorokat képez.

Együttműködésünk az igény felméréstől, az egyedi agenda kialakításon, tréning megtartáson át egészen a follow-up javaslattételig tart, magyarul vagy angolul. Budapesten, vidéken, vagy akár külföldön.

Együttműködési példák:

Az Apple Magyarország értékesítési csapatának, illetve az Autsoft senior programozóinak és PM-jeinek havi felosztásban tartunk tematikus tréningeket. Egyik hónapban motivációelméleten keresztüli önismeret és értékesítési stratégia fejlesztést folytatunk (ETHOS), másikban pedig már egyéni kompetenciákat erősítünk. (LOGOS, PATHOS)

A Rókusfalvy Birtok esetében 2 napos, “ottalvós”, csapatépítővel egybekötött ETHOSLOGOS tréninget tartunk, ahol első nap feltárás, fejlődésiirány-kijelölés, szervezetikultúra-elemzés zajlik, második nap pedig a kollégák egymásnak visszajelzéseket adnak és énüzenetekkel vállalják fel magukat.

A Graphisoftnál 1 napos PATHOS tréning keretein belül készítjük fel a belsős műsorvezetőket a saját rendezvényük moderálására, az Unilever 80 fős elvonulásán pedig ETHOS tematikában tartunk önismereti foglalkozást.

Minden szervezet egyedi helyzettel és igényekkel rendelkezik. A fenti megközelítések sajátos mixében találjuk meg közösen a hozzátok illő megközelítést.

Állandó szakembereink:

Szűcs Gergely

Metorika alapító, tréner, retorika mentor

A Metropilitan Egyetem oktatója és trénere, aki az arisztotelészi retorika poszt-modern kihívásokra adott válaszaira építi a szakmaiságát. Nemcsak fejlesztő szakemberként fontos neki az önkifejezés, hanem műsorvezetőként maga is edződik a nyilvánosság előtt. A Sziget Nagyszínpadon tízezreket hergel és tart fókuszban, konferenciákon és más, fegyelmezettebb rendezvényeken pedig szakmai folyamatokat kísér. A tréningek során ő vezeti a csoportot.

Karóczkai Adrienn

Coach, mentál-mentor, shadow

Adri sportot űz abból, hogy hol komoly felelősségi körökkel rendelkező döntéshozókat segítsen az egó kezelésben, szakmai kihívások megugrásában, hol érzékeny, mentálisan terhelt karaktereket tartson meg a közös térben. Shadow-ként komplex folyamatokat kísér végig az üzleti és vállalati életben, coachként pedig egyéni fejlődéseket támogat. A tréningek során ő profiloz és figyel, hogy a Metorika Meglátások során ne csak csapatdinamikai, hanem egyéni szinten is kapjatok elemzést, visszajelzést.

Visszahívási adatok
Miben segíthetek?
Honnan hallottál rólunk?
Részletek