Szakmai előadások X Szűcs Gergely

kommunikáció - motiváció - önismeret - énmárka - vezetésfejlesztés

Előadói motiváció

Prezentációk szervezése során nagy kockázatot vállalnak a szervezők. Az unalmas iskolai és konferenciai élmények után a kollégák gyakran érzik úgy, hogy visszaélnek az idejükkel a frontális kommunikációs helyzetekben.

Ezért érdemes nem csak rutinos, de belső motivációból hajtott előadót hívni, aki mind a közönség szórakoztatását, mind az adott téma mély kifejtését egyaránt fontosnak tartja, miközben őszintén keresi a kapcsolódási lehetőséget a közönség tagjaival.

Egyetemi oktatóként, TEDx speakerként, Sziget Nagyszínpad hergelőként, ringspeakerként, riporterként. műsorvezetőként és vezetőfejlesztőként is volt szerencsém bizonyítani az évek során, így a kommunikációval kapcsolatos előadásaimon érzi a közönség a valódi szakmai elhivatottságot és dinamikát.

Ha szimpatikus a szakmai kiindulópontom, kérj bátran ajánlatot. Ha több információra van szükséged, görgess tovább!

Előadói attitűd

A kapcsolódást úgy teremtem meg az egybegyűltekkel, hogy az előadói, műsorvezetői attitűd helyett trénerként készülök az előadásra, a közönség tagjaira pedig csoporttagként tekintek.

Így nem csak az előadás íve, de a csoportdinamika megtartása is feladatommá válik. A feladatom egyszerű: minden résztvevő, néző, szervező, hangosító és támogató beleéléssel kövesse a pontjaimat.

Ennek köszönhetően egy Metorika előadás:

Miközben a retorika aspektusait, vagy a vezetői énmárka építésének részleteit mutatom be, visszautalok saját működésemre és az előadás vonatkozó részleteire, hogy a közönség ne csak saját magát, hanem engem is bátran elemezzen.

Függetlenül attól, milyen komoly, tekintélyes, vagy épp laza a közönség, a tónus minden esetben könnyed, így a csoport nyitottabbá válik a legmélyebb témák iránt, és gyakoribbá válnak a kérdések is.

Ha már irónia, érzem én is annak az ellentmondását, hogy az előadásaim lazaságának kiemelése után az interdiszciplináris megközelítés a másik, amin keresztül ajánlani szeretném magam. Mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy milyen sok terület kereszteződésében állva hozom kérdéseimet, következtetéseimet. Filozófia, pszichológia, kommunikációelmélet, coaching és megannyi más szakterület találkozása adja a Metorika előadások lényegét.

A lendületes attitűd és történetmesélés felkelti az érdeklődést és kinyitja a csapatot (PATHOS), azonban legalább ennyire nélkülözhetetlen a valódi tudás átadása, a megközelítések és modellek bemutatása vagy azok esetleges megkérdőjelezése.

Előadói témák

A soft-skill-, önismeret-, és kommunikációfejlesztés talán soha nem volt ennyire aktuális vállalati, céges környezetben.

A társadalmi változások folyamatosan gyűrűznek be a munkahelyekre, így témáim nem csak az egyén, de a szervezet fejlesztésének szempontjából is lényegesek:

Motivációelméletek és személyiségtípusok:

Hogyan ismerhetem meg jobban saját és kollégáim mozgatórugóit? Mit tehetek azért, hogy az önfejlesztés, és a másokkal való együttműködés kényelmesebb legyen?

Retorika alapjai:

Életünk megannyi területe szól az önérvényesülésről, vagyis másik meggyőzéséről, amihez különböző kommunikációs eszközök szükségesek. Hogyan kell bejutni érzelmileg, logikailag másokhoz és mi köze van ennek a reputációhoz?

Hitelesség és reputáció:

Arisztotelésztől Simon Sinek-ig minden előttünk járó óriás egyetért abban, hogy a vezetők és kollégák hitelessége alapjaiban határozza meg hatékonyságukat. De mégis, mi az a hitelesség, hogyan mérhető és fejleszthető?

Hogyan befolyásolja a szakmai életünket a dominanciaigényünk? Miért nehezen elfogadott a párbeszéd akkor, amikor az ember egója a kérdés, és mit tehetünk ennek feltárása érdekében?

Az előadói tevékenységem ezúttal véget ért. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, vegyük fel a kapcsolatot. Ha tréning, vagy műsorvezetés érdekel, nézd át a többi aloldalt.

Visszahívási adatok
Miben segíthetek?
Részletek